Kezdőlap  Hírek  Tabellák  Fórum  Képek  Videók                                                                                    Bejelentkezés   Regisztráció

Hírek

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

Benzema nem akar a Milanhoz igazolni!

  2013.07.18. 12:57

A napokban már pletykaként keringett a hír, hogy az állítólag boldogtalan Benzema otthagyná a Real Madridot, és az AC Milan szívesen látná is a soraiban. Ma azonban a francia támadó ügynöke már cáfolta, hogy védence elhagyná a spanyolokat. 

A norvégok „kéme” állítja: felkészültek a Debrecenre

  2013.07.18. 12:50

A Bp. Honvéd folytatja, míg a DVSC-Teva labdarúgócsapata megkezdi szereplését az Európa-liga 2013–2014-es kiírásában. A Debrecen a selejtező 2. fordulójában Norvégiában lép pályára, ellenfele a Kovács Péter személyében magyar légióst is foglalkoztató Strömsgodset lesz. A támadó ezúttal kémként is klubja segítségére lehetett. A kispestiek a szerb Vojvodinával mérkőznek meg, az első összecsapásra idegenben, Újvidéken kerül sor. Marco Rossi vezetőedző erős fizikumú riválisra számít, így a kezdőcsapatot ennek ismeretében állítja össze. A Nemzeti Sport Online mindkét meccset élőben közvetíti!

Azt hittem távozhatok, de maradásra kényszerítettek - Lewandowski

  2013.07.18. 12:11

Robert Lewandowski szerint a Borussia Dortmund megszegte ígéretét. A lengyel csatár amondó, a német klubbal megegyeztek abban, hogy nyáron elengedik a Bayern Münchenhez.

Ancelottinak nincs szüksége Ibrahimovicra

  2013.07.18. 12:10

Habár az AS szerdán a címlapján Zlatan Ibrahimovic esetleges madridi szerződésével operált, a Marca csütörtökön rövidre zárta a történetet.

Halvány fogalmam sincs az adózásról, de nyugodt vagyok - Messi

  2013.07.18. 12:08

Az adócsalással vádolt Lionel Messi nem izgatja magát a kibontakozó bírósági ügye miatt, megbízik tanácsadóiban.

Özil a Real Madridból vonulna vissza

  2013.07.18. 11:35

Mesut Özil: "El tudom képzelni hogy Madridból vonuljak vissza."

A Real Madrid már megegyezett, de a játékos visszautasította

  2013.07.18. 11:31

A Real Madrid és a Sevilla megállapodott Alvaro Morata átigazolásáról.

A Fradi nélkül meghalna az NB I

  2013.07.18. 11:23

Őrület! A Fradi idegenbeli mérkőzésein átlagosan 170 százalékkal nőtt a jegyeladás. Mindössze öt csapat növelte a nézőszámot.

Anglia: Coulibaly a Charltonnál van, próbajátékon tesztelik

  2013.07.18. 11:13

Hosszas klubkeresés után úgy tűnik, csak megtalálta a megfelelő csapatot Adamo Coulibaly, a magyar labdarúgó NB I 2012–2013-as idényének gólkirálya: a centert (aki Törökországban és Cipruson is tárgyalt már kérőkkel, de senkivel nem tudott megállapodni) az angol másodosztályban (Championship) szereplő Charlton Athletic teszteli.

Anzsi: a klubvezető elmondta, mennyit kaszáltak Dzsudzsákon

  2013.07.18. 11:10

German Tkacsenko, az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Anzsi egyik igazgatósági tagja pontos átigazolási összegekről számolt be az orosz sajtónak, s köztük kitért arra is, hogy mennyit fizettek annak idején Dzsudzsák Balázsért, majd mennyiért adták el a Dinamo Moszkvának.

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
Rövid hírek
Friss bejegyzések
2013.07.14. 14:03
2013.07.12. 17:55
2013.07.12. 17:54
2013.07.12. 17:53
2013.07.12. 17:53
 

Facebook

 

Látogatottság
Indulás: 2013-07-12
 

- Minden jog fenttartva 2013 - Friss Foci Hírek - Az oldal szerzői jogvédelem alatt áll! -


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL